Kerti Zsiráf
A kertészkedő...
:-)
2005-02-28
Mivel a digitális lázmérőn mindig 36,2 a „lázam”, imént megmértem a higanyossal is, mert olyan érzésem van néha, mintha 40 fokos lázas lennék, de az is 36,2 – t mért. Pedig tényleg szarul érzem magam. Olyan, mintha az izületeim leragasztanának a.aaaa. Szóval basszus, kerülget valami. Szó szerint, mert Adrienn is beteg, Manóm is, a szomszédok mind, a kolléganőim naná, és néhány ügyfelünk a bankban! Olyan mindenki, minthaaa, szval ez a dögrovás.
Hehe! Szomszédasszony kizárta magát, illetve a fia zárta magára az ajtót, így a néni kint rekedt. Tőlem kértek fúrógépet, mert a lakatos nem tudta kinyitni kintről az ajtót. Közben a néninek adtam vizet, bevenni a gyógyszereit, és bejött, és dumáltunk a konyhában. Jók az ilyen dolgok.
Ma hárman is érdeklődtek a lakás miatt, személyesen is volt egy nőci, holnap reggel 9re pedig megint jönnek, és este fél7re is… csak győzzem fejben tartani.
A villamos persze nyikorgott egészen addig, amíg meg nem beszéltem a környezetvédelmi minisztérium laboratóriumának vezetőjével, hogy ma kijönnek bemérni a zajszintet. Azóta kétóránként jönnek kenni, zsírozni a síneket. Lehet, hogy kaptak egy fülest a minisztériumból? Na, de végül is, az a lényeg, hogy csend legyen, és most csend van.
A francba! Lehetne már tavasz, hiszen holnaptól állítólag március, és mínusz 20 fokot igérnek hajnalra. Szegény jácintok, nárciszok, tulipánok, krókuszok. Nem tudják eldönteni, hogy mit tegyenek. A krókuszok sárga bimbói már látszódnak az ablakban, a nárciszok, és jácintok is bimbósak már. Ha a ma éjjelt kibírják, akkor ügyesek. És ez még 1-2 hétig így marad… Jajj!
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 18:39 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
2005-02-27
Szervusz Kedves Francia Barátunk! Örülök, hogy látlak, a mostanában hanyatlást mutató statisztikámban, amit ide nem figyelésem eredményez, az elmúlt pár napban, héten. Remélem, hogy ez a kis migrénes időszak elmúlt, és idejében folytatom a színpad "dekorálását", mint sem elveszteném a homokszemeket.
ez a mai valóság: A sör
Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerv-üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy tele van-e az üveg. Igen; volt a válasz. Ezután elővett egy dobozt, tele apró kavicsokkal, és elkezdte beleszórni azokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal, és azt kezdte beletölteni az üvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött. És most, mondta a professzor, vegyétek észre, hogy ez a Ti életetek. A kövek a fontos dolgok (a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid). Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak; mint a munkád, a házad, az autód. A homok az összes többi, az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak a boldogságod érdekében. Játssz a gyerekeiddel; szakíts időt orvosi ellenőrzésre; vidd el a párodat táncolni. Dolgozni, takarítani, vendégeket hívni mindig lesz időd. Ezért először a kövekre figyelj, azokra a dolgokra, amik igazán számítanak. A többi csak homok. Az egyik diák megkérdezte, hogy most már valóban tele van-e az üveg. Mire a prof azt válaszolta, hogy igen, tele van. Erre a diák elővett egy dobozos sört, kinyitotta, s beletöltötte a konzerv-üvegbe. A sört a homok elnyelte, és térfogatváltozás nem következett be.
Azt mondta erre a diák: Nos, bármennyire is úgy érezzük, hogy az életünk teljes, a fenti példából jól látszik:EGY SÖR AZÉRT MINDIG BELEFÉR!!!
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 21:20 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
2005-02-26
minden "N" keresztül
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 10:32 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
2005-02-24
Tök jó ez a cipő! Bírja ezt a sok esőt. Én már kissé unom. Szerencsé(m)re, most pár napig nem dolgzom, viszont sajog a torkom. Nem is ittam hideget! Na jó, nincs kedvem semmihez, a torkfájáshoz sem.. pláne!
ui: tegnap azért nem írtam meg, hogy mit mondtak, mert nem mondtak semmit. Illetve azt, hogy nincs semmi bajom. Na, ez legyen a legnagyobb bajom!
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 21:14 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
2005-02-22
Ma reggel félcipőben mentem dolgozni. Azért, mert levált a téli cipőm talpa. Egy bakancs, amit a németeknél vettem 2 éve. Olcsó volt, nem is bír ki 3 telet. Szar cipő.
Nem úgy, mint ez, a szombathelyi, nyári cipő. Ez jól bírta a latyakot. Pedig már legalább 5, vagy inkább 6 éves. Nem ázott be. Persze, kerültem a tócsákat.
Nehéz volt, mert nagyon esett. Most is esik. Nem sokára indulnom kell a dokihoz.
Ma már nem fáj annyira a fejem, de ebből a kicsi is sok. Nem árt, ha belenéznek a fejembe. Tegnap már megtudtam a röntgenből, hogy nincs arcüreggyulladásom. Ma tovább nézelődnek, talán van más is benne, a fájdalmon kívül.
Majd holnap elmesélem, hogy mit találtak. Ha elmondják, elmondom.
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 17:43 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)