Kerti Zsiráf
A kertészkedő...
:-)
2006-09-29
Picúrka (a fehér cicc) feltépte az előszoba ablak szúnyog védőhálóját, és vadászni indult a kertbe. Ez nagyon ellenszenves cselekedet számomra, mert pont akkor csodáltam a zöldikéket, és a fenyőpintyeket, amint fürdőzést szerveztek a számukra erre a célra rendszeresített tálban, a kerti csap alatt. Amint észrevette, hogy észrevettem, azonnal menekülni próbált, de mivel nem ismeri a kertet, csak összevissza futkosásba fulladt a dolog, s végül a nyitott ajtón visszamenekült a házba, és a gardróbszekrény tetején, egy cipős doboz mögött talált búvóhelyet magának. Most pedig áriázik, hogy de tüstént vadászni szeretne, engedjem ki.... de majd adok én neki mindjárt egy jó kis darling konzervet. :-)
Ma, munka után, bedűbereztem az összes szigetelő lapot, a házon. Kiderült, hogy az utcai falban több a tégla, mint sem azt eddig gondoltam volna. A lényeg, hogy holnap korán reggel megyek a lakatosért, aki ma hegesztett a garázsnak egy, az ominózus viharkár ismétlését kivédendő támaszték keretet, stabilizátort, és a csomagtartós Ladámmal elhozzuk, hogy aztán végre kijavíthassam az összetört tetejét is. Összeszedtem egy kosár diót is ma, majd összegereblyéztem egy köbméternyi lombot. Ez a mennyiség meg sem látszik a fán... huhh de sokat kell még majd gereblyézni. Mondjuk én inkább lombot gyűjtök, mint sem kivágnám a fát. Nagyon dühít, hogy a múlthéten is kivágtak egy teljesen egészséges, kb 30éves diófát a Fő úton, csak azért, mert a most odaköltöző új lakók, utáltak lombot seperni. Gyűlölöm az ilyen hozzáállást, és börtönnel büntetném az ok nélküli favágókat. Remélem, hogy árnyék hijján, majd ha kánikula lesz, megdöglenek a melegtől. Mert a hatalmas (szép, formás) fa, remek árnyékot vetett a házukra, arról nem szólva, hogy a főúton messziről látni lehetett, magányosan állt ott, és, és, és .... MIÉRT KELL KIVÁGNI EGY ILYEN SZÉP FÁT???? nem bírom megemészteni a dolgot. :-(
Van egy család, akik találtak a közeli erdőben két kölyök kutyát. Ma is próbáltak rábeszélni az egyikre.... majdnem ellágyultam. Kár, hogy nagy testű kuttyok, tacsi szerűt szeretnék, vagy hasonlót, majd jövőre, ha totál kész lesz a kerítés. A járda? Jelentem kérem szépen, hogy remek lett! De tényleg! :-) Nem hiszed? Gyere, és nézd meg!
Vasárnap ne! Mert uszodába leszek megtalálható. Hogy melyikben? Az majd vasárnap kiderül. Vlsznleg vidéken, valahol, Európában. A tegnap esti film? Hááááááááát érdekes a téma. Összességében tetszett, néha jókat röhögtem, máskor meg majdnem elaludtam. Madárpók? Hmmmm Madarat is szeretnék. Kanárit. És galambokat. Jövőre. Vagy ki tudja? (én még nem)
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 20:06 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
2006-09-28
Ma felavattam a nyári konyhát, illetve az oda beszerelt tűzhelyet! :) Sütöttem hasáb burgonyát, és fasírozottat, olajban. Ha ezt itt, bent, a konyhában tettem volna, akkor az egész lakásban égett olajszag terjengene. De így, most már akármikor eszembe juthat egy kis sütögetés.. tök jóóóóóóó! :-) :-)) :-)))
Minden eddigi betonozásomat felülmúlta a két napja készített járda, már ami a simaságát illeti. Vállat veregetek magamnak, mert az a simító, amit erre a célra (is)vettem, nos, bevált. A beton már járható, és nagyon büszke vagyok magamra! :-)
Azért az is elég ritka, hogy szeptember végén 25fok meleg, és hetek óta esőmentes időjárás legyen, (itt nem esett mostanában) és rendszeresen öntözni kelljen a kertet. Ma is így tettem, mert bizony tombol a vénasszonyok nyara.
Szeretek bejönni, és minden este megnyugvásként konstatálom, hogy 23fok van a szobában. Tényleg jó érzés, hogy állandó, egyenletes, kiegyensúlyozott a házban a klíma, és valószínűleg ez nagyban hozzájárul az egészséghez. Kivéve, ami a fogamat illeti... :-( a tavaly csináltatott porcelán metsző fogam ketté tört. Másnap megragasztotta az itteni doki, de ma ismét kettévált. :(( Az a vicc, hogy nem is haraptam semmibe, hanem csak úgy, szinte magától vált ketté. És pont az első, a legnagyobb, a legszembetűnőbb fogam. Most aztán nem mosolyoghatok, mert elég rémesen néz ki a képem, száj belsőleg. .... és mikor fogok én eljutni egy fogtechnikushoz... ?!??? Ámbátor jó hír, hogy október második hetében szabira megyek, de akkor a rokonokat szeretnék látogatni, és nem fogorvosi székekben szeretném eltölteni az időt.
Ma kicsomagoltam azt a kötszert, amit még Apám szerzett, felcser korában, a néphadseregből.
http://zsifu.freeblog.hu/files/kötés1.jpg http://zsifu.freeblog.hu/files/kötés2.jpg
Szükségem volt gézre, mert túrót gyártok, a szomszédban beszerzett tehéntejből. Pár nap múlva túrós palacsintát szeretnék ebédre, a babgulyás mellé. Mondtam már, hogy milyen finom a frissen fejt, igazi tehéntej?! És mókás, hogy csak 100.-/liter, háznál. Mégsem az a minden jót kilopott belőle, zsírmentes, ultrapasztőrözött és agyon homogénezett, már-már szinte vízszerű posvány, amiért sokkal többet kérnek-adnak a boltban! Szegények, akik nem tudják, hogy mit isznak, és milyen a valódi tej íze. Elmondanám, hogy Nagyon Finom! :-)
Meséltem már, hogy kék kukorica termett a kertben? Vetéskor, tavasszal, csak barna szemek voltak, és ilyenek lettek. http://zsifu.freeblog.hu/files/termés.jpg
Amikor lefejtettem a burokleveleket, és megláttam a termést, …
http://zsifu.freeblog.hu/files/termés1.jpg még most is alig hiszem el, bár a tálba rendezett szépségek itt vigyorognak az asztalon. A hagyma is itt termett, és természetesen a dísztökök is. Még pár nap, és lehet felszedni a répákat, a zöldségeket, a zellereket.... Hogy miért kell nekem örökké munkát találni a kertben? Mer olyan nincs, hogy egy kertben ne lenne mit dolgozni..., például már a tűzifát is kellene vágni, és a gázcsöveket lefesteni, és, és, és..
Most elmegyek filmet nézni, a Transamerica várja, hogy megtekintsem. És különben is, mára éppen sok volt a blogírásból. :-)
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 20:01 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
2006-09-26
Ma olyan sok mindent elintéztem, és olyan sok minden elintézett engem is:
Munka után (amiben alapból nagyon elfáradtam) lebetonoztam a kapu előtt a járdát...
Utána felragasztottam pár tábla hungarocellt, és gletteltem a falat...
Kimostam egy adag ruhát, és kiteregettem...
Kipakoltam a nyári konyhát, ahol holnap köti be a gáztűzhelyt a szerelő...
Mindezek előtt elkeseredtem, mert félbetört a fogam, az első, a porcelán, amit tavaly tavasszal csináltattam.. most nem tudom, hogy mitévő legyek, hova menjek vele. A készítője messze, nagyon messze van. Az itteni orvos pedig.... szval holnap hozzá, ehhez megyek, aztán majd kiderül, hogy mit mond.
Természetesen, a 7végére várható nyárias időjárás miatt, egy nyitott medencés uszoda meglátogatását terveztem be. Vlsznleg a Szecska uszi lesz a szerencsés kliens.
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 20:13 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
2006-09-25
Az utca nem sokat változott, az elmúlt 20évben, de a házunk, amit gyermekkoromban építettünk, közösen, a család..ahol felnőttem, a hegyen, ahol megtanultam bringázni, ahol kergettem a lepkéket, és ahol Apám úszni tanított a Dunában, szóval a házat kicsit átalakították, és most ismét eladó. Ha volna pénzem........! :-( de nincs.
Vasárnap ott jártam, ahol már 2éve nem, a Visegrádi hegységben. Van egy erdei út, pár házzal, ahol ez a kapu is áll... elgondolkodtató a fába vésett szöveg!
("EZT A KŐRÖSFŐRŐL VALÓ KAPUT ISTEN SEGEDELMÉVEL AZ 1943 ÉVBEN ÁLLÍTTATTA IDE PARÁDI JENŐ ÉS FELESÉGE KISS ERZSÉBET")
("BALAS MÁRTON TSINÁLTTA 1872 BE, BALAS JÁNOS")
Ugye milyen csodaszép egy építmény?! Kár lenne hagyni az enyészetnek!
- CSAK A TETEJÉT KELLENE KIJAVÍTANI, AZ AJTÓ ÉS A KERET MÉG TÖKÉLETES ÁLLAPOTBAN VAN -
Ennek a kapunak a tövében sokat játszottam 6-10 éves koromban, csigákat szedtem a patakparton.
Ma elkezdtem kizsaluzni a járdát, az utcán. Kőművesek nem érnek rá, ígérgetnek és nem jönnek, majd én holnap jól lebetonozom a kiskapu előtt.
A fogam annyira nem fáj, hogy elfelejtettem ma elmenni a fogorvoshoz, hogy betömné már végre a 2hete feltárt gyökér kezelt fogamat. Nem fáj, ezért elfelejtettem, de majd holnap délben elmegyek hozzá.
Kellene már a falat is simítózni az üvegszálas szövettel, de nincs hozzá elég affinitásom. Szerdán pedig hozzá látok ahhoz is, mert aztán festeni is kell majd a falat, még a fagyok előtt. Márpedig eldöntöttem, hogy vasárnaponként nem dolgozok, nem leszek a magam rabszolgája, és ezen a hétvégén majd valahova uszodába fogok menni, vagy fürdőbe, vagy valami hasonló helyre.
Te melyiket választanád?
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 20:14 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
2006-09-21
Kb 10éves lehettem, (30 éve) amikor utoljára igazi tehén tejet ittam. Pár napja még igaz volt ez az állítás, de már nem az. Most már minden nap iszok frissen fejt tehén tejet, mert a szomszédnak vannak tehenei, és esténként árulja a tej literjét száz forintért. Finom! Nagyon féltem, hogy meghajt, vagy hasonló.., de semmi bajom tőle, és sokkal finomabb, mint ahogy emlékeztem az ízére. Most megaltatok egy csuporral, és túrót készítek.
Ma betakarítottam a díszkukoricákat, és elképedve tapasztaltam, hogy van közöttük kék is! Én még soha nem láttam ilyen szépet, de nem is hallottam kék kukoricáról. Most lefényképezem, de majd csak holnap publikálom, mert kb. ennyi időm volt a blog írásra, mennem kell borotválkozni. Azért azt még elmesélem, hogy az előre várható szép időt kihasználandó, vasárnap a Dunakanyarban fogok kirándulni, így most ne jöjjön senki látogatóba, maximum csak szombaton! Akkor viszont majd befogom a kerti takarításba, a gázcsőfestésbe, vagy valami hasonlóan finom ház körüli munkába! :-)
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 20:22 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)