Kerti Zsiráf

A kertészkedő... :-)

   BLOG  |  MÚLT  





2006-12-30

 

Elfelejtettem elmesélni, hogy már 3 a macska! :-)

Történt, hogy pár napja bejött a kertbe egy törpe (kölök) cicó, elbújt a kócerájban, nyávogott, kapott enni, aztán megsajnálást követően beköltözhetett a vendégházba, átmenetileg, tavaszig, karantén céljából, hogy erősödjék, és ne fertőzhesse meg a két öreget. Ők, Fecus és Picúr, még nem is tud Bocicáról, aki a fehér testén elszórt fekete foltokról asszociált állatról kapta a nevét. De még nem hallgat rá, viszont az étvágya eszméletlen. Többet eszik egyedül, mint a másik kettő összesen. Jó nagy kandúr lesz belőle, de most még egy perpetuum mobile játékgép. :-)

Alig 28 óra van vissza idénből. Elképesztően gyorsan elmúlt ez az év. Mondjuk jó sok minden történt, de történhetett volna több minden is. Például az idén nem voltam sehol nyaralni, pedig tavaly ilyenkor elhatároztam egy külföldi pihit. Na jó, helyette munkahelyet változtattam, és végül is az egész nyarat a szabadban tölthettem. Elég nagy váltás volt ez az életemben, hiszen 10évig ültem a régi székemben. Bár, ha az ideköltözésem előzményét, az addig elmúlt 42évet veszem alapul, akkor a 10év semmiség.

Hogy mit kívánok magamnak? Azt, hogy jövőre semmilyen változás ne történjék az életemben. Ha minden a jelenlegi szinten történik tovább, akkor én boldog leszek.

ezeket a dolgokat Zsifu írta ide, amikor pontosan 19:52 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)

2006-12-29

::764

levél:

Kedves ünneplők, és ünnepeltek!
Ti, mind, ki egybegyültetek itt, kitárt karomtól olyan távolin, s mégis szivemhez olyan közel, hogy szólhatok nektek.
Az ünnepek alatt, végig egy dal zengett fejemben:
„Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég, de ha vigyázunk rá nem alszik ki még!”
Ha vigyázunk rá! Én mindent megpróbáltam, „ordítottam, toporzékoltam...”! A padláson maradt a fenyőtalp, idén nem állítottam fát. Minden szobába jutott egy kis csokor, néhány ág az asztalra, komódra, szekreterre is, és az ajtóra koszorú, párkányon girland, kékesen csillogó tejút sejlik a terasz felett, nárcisz a szoba ablakban … és rengeteg sütemény, cukorka, sültek és kalács... elmúlik karácsony, és a mécsesek még égnek. Örökmécsesek! A szeretett cicák ott dorombolnak a pattogó kandalló előtt... idill, nyugalom, béke és szeretet, hogy az egészséget már ne is említsem, noha az a legfontosabb.
Kicsi kerámia házikóban mécses, lángja kibújik az ablakokon, a kéményen.. fahaj illata keveredik a marcipánnal.
Kívánom Nektek is, hogy legyen kitartó a láng, és ne aludjon ki soha!
Legyen illatos a kert, lakotok fényes,
lángoktól parázsló, egészséges!

Zsifu

Reményik Sándor: A karácsonyfa panaszkodik

El-elnézlek ti hontalan fenyők,
Ti erdő-testből kitépett tagok.
Hányan mondhatják el ma veletek:
Óh én is, én is hontalan vagyok!

Piacra vitték testem, s a lelkem,
És alkusznak az életem felett.
És fehér vattát aggatnak reám:
Mű-zúzmarát a zúzmara helyett.

Tudom: elszárad a levágott kar.
Tudom: én vissza nem jutok soha
Az ősrengeteg anyakebelére.
Sorsom: lapály a csúcsokért cserébe.
S a végtelen helyett egy szűk szoba

ezeket a dolgokat Zsifu írta ide, amikor pontosan 20:10 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)

2006-12-20

::még 4 nap

 

Nagyon szépen köszönöm az ünnepekre való tekintettel, nekem küldött lapokat, leveleket, csatolmányokat, sms-eket, hívásokat, és a többieket! Nem bírok olyan sok levelet, lapot, sms-t, hívást és látogatást elkövetni, mint amennyit szeretnék, illenék, illetve amennyit tán várnak, vártok, vársz. Arra gondoltam, hogy minden, számomra Kedves Embernek, és akik itt olvasnak, nyomon követnek, érdeklődnek, most, ebben a mai beszámolómban küldök szeretetet, jó kívánságot, boldogságot, örömöt, egészséget, békességet, gazdagságot térben és síkban, érzelmekben, ízekben és illatokban!

Ez a csokor nárcisz, itt virágzik az orrom előtt.

Már meséltem, hogy 3hete tettem őket cserépbe, és most erős illatukkal betöltik a szobát, szépségükkel ékesítik az ablakot, érdekessé, értékesebbé teszik számomra az ünnepeket. Becsempészik a tavaszt, az ébredést, a természet egészségét, és titkos erejüket rám sugározva erősítik bennem a hitet is.

Ezt az érzést kívánom Neked is, Kedves olvasóm, aki lehetsz törzs, vagy spontán, netán hívott látogatóm, de mindenképp fontos nekem!

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

Ebből a képből látszik, hogy az előkert kerítése még olyan, amilyen volt a többi is, de tavasszal itt is lecserélem olyanra, mint amilyen már a többi, hogy az érkező kutyus el ne szökhessen.

Ebből a képből látszik Bözse néni háza, ott szemben, az a kis öreg, szintén léckerítésű házikó.

Ezen a képen látszik még a serdülő búza is, és a kedvenc öntöző kannám, valamint, hogy a párkány kívül-belül is meglehetősen széles.


Ma törtem, s pucoltam félkiló diót, hogy majd szombaton ajándékba adjam annak a néninek, aki előre szólt, hogy menjek hozzá egy rúd beigliért, amit majd nekem fog sütni péntek este. A dióhéj remekül égett a kandallóban, és most fordult elő először, hogy Picúrka kicsit sokáig időzött a forró üvegajtó előtt, és megpörkölődött a farka. :( Szegénykének csúnya sárga, és büdös lett. :-(

Tegnap kaptam egy nagy fenyő ágat, melyből egy csokrot kreálok a szobába. Nem fogok fát venni, mert, majd hogy nem arany áron mérik. Ma is kaptam egy pár ágat, azokból további két csokor készül, a konyhába, és az előszobába. Ha holnap is kapok valakitől, akkor lesz az ajtóra is dísz, és a vendégház ablakba is. :-)

Nagyon szép, tiszta, napos idő volt ma is, tegnap is. Bár nem túl meleg, de nem is fagyos, a szélcsend miatt kimondottan kellemes a 4-5 fokos levegő. Tegnap, és ma is fűrészeltem pár vödörnyi tűzifát, a nyáron szétszedett öreg akácléc kerítésből. Majd az ünnepek alatt kellemes lesz a tűz előtt ülve csócsálni a süti hegyeket, tévénézés közben. Mert az biztos, hogy én 2napig semmit nem fogok csinálni, az esetleges internetezésen kívül, de még azt sem biztos.

Ilyen nyugis ünnepeket kívánok mindenkinek, és addig is kitartást az utolsó pillanatokra hagyott bevásárlás, takarítás, sütés, főzés és egyebek elvégzéséhez! :-)


ezeket a dolgokat Zsifu írta ide, amikor pontosan 20:55 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)

2006-12-17

::762

Megtisztelő, hogy a PTE-ről rendszeresen olvas engem valaki! :-) De ki az a titokzatos ember???

Írj légyszi, a nevem linkjébe rejtett címemre! Köszi!  :-)

ezeket a dolgokat Zsifu írta ide, amikor pontosan 19:35 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)

::761

 Egy hét múlva karácsony. Semmi ünnepi hangulatom nincs, de talán ez csak „még” állapot. Ha így marad, akkor sem esek kétségbe, mert tegnap már megtettem mindent az érzések beindulásának, de mégsem jött el. Annyi baj legyen. Elvégre az érzelmeket nem lehet erőltetni, azok vagy jönnek, vagy nem. Holnap pl. vaníliás aranygaluskát fogok főzni, és már nagyon várom, jobban, mint a karácsonyt. Mert a nyál összefut a számban, ha ránézel a galuskákra, tehát beindult az érzés, egy bizonyos. Pedig nem erőltettem. Tudatalatti. Mert szeretem a vaníliás galuskát. Lehet, hogy már nem szeretem a karácsonyt? Már a tavalyi sem volt olyan, mint régen. Régen. Na igen. Gyermekkorunk karácsonyai mindig szép emlékként jönnek elő. És évről évre egyre jobban ellaposodnak az ünnepek. Persze a család hiánya is közrejátszik ebben.

Áuhhh...... :-(

 

Tegnap estére kinyíltak a nárciszok, itt, a szobában, a cserépben. Fehérek, és nagyon erős illatuk van annak ellenére, hogy icipicik a virágok. Viszont csokros típusuk lévén egy száron több virágot hoznak, ilyent én még nem is láttam. Érdekesek, és szépek.

No, de melyik virág nem szép? :-)

Tegnap jártam fővárosunkban. A belvárosban is, a tömegben. A Vörösmarty téren, és a környékén. De amennyire szerettem régen ezt az „érzést”, most annyira utáltam, és elmenekültem abból a zsibvásárból. Végül az egyik nagyobb bevásárlóközpontban kiéltem a vásárlási igényemet, és megleptem magam egy hatalmas ágytakaróval. Kék fehér csíkos. 100%pamut. A mosási leírásán ez áll: „a sötét és világos részeket, egymástól elkülönítve mossuk!”

Na ezt valaki magyarázza már el nekem!

220 x 240 cm méretű takaró, 5 – 10 centis csíkokkal. Hogy különítsem el a kéket a fehértől? Vágjam ki ollóval, mossam ki külön őket, majd varjam ismét össze? Vagy, hogy a frászba csináljam? Hülyék ezek!?, akik ezt a leírást....

... biztos megint rosszul fordították az eredeti indiai szöveget.

Tegnap (végre) megleptem magam egy kerekes vállfás ruhatartóval, egy szobai ruhaszárító állvánnyal, egy külső-belső hő és páratartalom mérővel, néhány karácsonyi német gyümölcsös sütikenyérrel (idén nem lesz beigli) , és pár kiló szaloncukorral. Fenyőt is akartam venni, de már nem volt rá idő, illetve sötét lett, és úgy nem lehet vásárolni.

ezeket a dolgokat Zsifu írta ide, amikor pontosan 19:09 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
Régebbiek | Végére »