Kerti Zsiráf
A kertészkedő...
:-)
2008-08-26
Na, megjöttem! Jól van na,
el sem mentem. Na elmentem..., de nem úúúgy!
Vagy úgy, is, de, de na ne zavarj már össze! :)))
Szóval, dolgozni jó! :D
Bringázni is szeretek, az idő is remek. Semmi okom a
panaszra. Paradicsom és paprika dömping van a kertben,
hamarosan elborítanak az érő őszibarackok. Sajnos
mostanában kevesebb a csapadék, mint kéne, de
már kevesebb növény igényli ilyenkor, ezért
az öntözés olcsóbb, könnyebb, mint
példul tavaly volt. Persze lehetne olcsóbb is, ha a
kútban lenne víz... de ugye az egy másik
történet.
- ezen a képen a kaput befutkározó hajnalka látható, amit a szabadságom alatt tett, mivel olyan gyakran járkáltam..., viszont olyan ügyes a növényke, hogy lazán kitárható és, és szóval semmi sérülés nem éri, ha rendeltetészerűen használom, már pedig használom, a kaput. :-) Bütyök ott őrködik, amint az jól kivehető, ő is végzi a munkáját. :))
A szomszéd? Jaaaa, ott este reggel
működnek az automata szórófejek, és a
hajnali 8-10 fokos (látszik a lehelet) levegőben is árasztja
a füvét a jeges vízzel. Ráadásul a
Cannákat, és még jó pár cserjét
is így és akkor öntöz. De nem csodálkozik,
hogy sápadtak a növényei, mert észre sem
veszi, hogy szenvednek. Viszont mostanában legalább már
kicsit visszafogja magát, és mintha az üvöltözés
csendesebb formáját űzné, bent a lakásban.
Persze ez a látszólagos csend lehet, hogy csak
átmeneti, mert ma délután például
a gyerekeik szünet nélkül sikítoztak.
Annyira, hogy nem bírtam, és felautókáztam
a fővárosunkba vásárolni. Hétvégén
segítségem érkezik, és a vendégház
utólagos tetőfóliázására
készülök. Ma megvettem a fóliát, és
Pesten pont annyival olcsóbban mint amennyibe itt kerül,
hogy a benzin ára visszajött. A többi pedig csak hab
a tortán! :-) Vagy hal? , de szerintem azok ottan
félreértették a dolgot. Egyébként
pedig haragszom rájuk, mert kezdenek egyre jobban hasonlítani
arra a másik kereskedelmi tévére, amelyiket én
nem szeretek. Viszont mindenkinek erősen ajánlom a deko –
t, ahol nagyon sok jó ötlet, tipp, javaslat, minta
látható, a kertünk s házunk jobbá,
szebbé tételére. Én nagyon rájuk
kattantam, a spektrum után.. vagy tán már előtt
is vannak a top listámon.
Bütyök? Írtó jó
fej! :-) Annyira elképesztően okos, rafinált!
Gondolkodó személyiség, filozófus, makacs
és önfejű. Remekül tud ásni, olyankor
alkalmi süket. Esténként összeroskadásig
képes rohangálni, napközben pedig rendszeresen
leellenőrzi a csirkéket, létszámellenőrzést
tart náluk. Őrzi a házat, ugat ha kell, figyel,
mindent megért, de csak azt a kérést teljesíti,
amelyik a kedvére való. Igazi személyiség,
fantasztikusan aranyos, és nagyon imádni való! :)
Tessenek rá szavazni, ha lehetséges akkor a maximum
5*-val!
Nos, én megyek alszaszni, aztán holnap is lészen egy nap... Remélem! :)
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 21:58 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
2008-08-20
Hétfőn voltam a temetőben.
Ráfért már a sírra, hogy rendbe tegyem.
Szerintem senki más nem látogatja rajtam kívül
a szüleimet. Kigyomláltam, lemostam... Mindhárom
vázát megraktam virággal, mécsest
gyújtottam, elmélkedtem a világ dolgain.
A mécsesről jut eszembe, hogy
végre ismét kapható a Skandináv bútor
áruházban százas kiszerelésű olyan
mécses, amelyik nem csak olcsó, de nagyon jó
minőségű is. Vettem is, és nem csak 4, hanem 10 órás
égés idejűt is. Rengetegen voltak, mondjuk hétfő
lévén nem erre számítottam. Viszont
délben ott mindig rengetegen vannak, ebédelni járnak
oda a népek. Régebben én is sokat jártam
oda, mert roppant finomakat, jó adagokban, és
elfogadható áron adnak. De most, hogy vidékre
költöztem, kissé messze van. Ez a kiruccanás
is közel egy teljes napot vett igénybe. Igaz, hogy
busszal, és BKV-val utaztam.... Nem is értem, hogy a
külföldiek miért istenítik a budapesti
közlekedést, amikor félórákat kell
mindenre várni. Van ennél rosszabb is?
Itthon aztán, estére
fordulva az idő, a rendszeres tüzelési időszak
következett. Mármint hogy a sok paraszt valamelyike
tűzel, illetve füstöl. Mert képesek a szemetet is,
és a zöld gazt, levágott füvet is a tűzre
tenni. Rendelet tiltja a tűzgyújtást (nyáron
abszolút), de abszolút nem érdekli őket. Aztán
próbálj meg este szellőztetni, büdös füst
terjeng a házak között. Tegnap megelégeltem a
dolgot, és elindultam megkeresni a füst keletkezési
helyét. Három is volt egyszerre. Kettőnek szóltam,
hogy térjen már észhez, de a harmadik a falu
másik végén volt, oda nem túráztam.
Olyan jó lenne ha az emberek nem lennének ennyire
birkák, és mindenki szólna a szomszédjának,
illetve az lenne a legjobb, ha végre mindenki normálisan
gondolkodna, és betartaná az együttélési
normákat, írott és íratlan szabályokat.
Nos, tehát falun is vannak lakhatási nehézségek,
mondjuk az igényteleneknek ezek nem problémák,
de remélhetőleg ők fogynak gyorsabban, és lassan
kihal a butaság. Reméljük legalábbis.
Holnap kezdődik a munka, vége a
szabadságnak. A betervezett munkák közül
csupán néhány apróság maradt el,
de nem bánom. Jól kipihentem magam. Ma este még
elsétálok a kerékpáromért, mert a
helyi ezermesternél van nagy karbantartáson, hogy
holnap friss erővel róhassuk együtt a kilométereket.
:-)
Íme Bütyökről egy
mókás kép:
És ez a két növényke
összegabalyodva nőtt, maguktól, senki nem ültette
őket a járda szélére, de annyira jól
mutatnak így együtt, hogy muß sei - nek éreztem megmutatni :-)
/Thymofylla (sárga) &
Portulaca (rózsaszín)/
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 16:02 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
2008-08-16
Hiányt pótló képek következnek, a teljesség igénye nélkül. :-) A teljes mérethez klikkelj a képre!
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 21:12 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
Ma összeszedtem magam, és elkészült a Csibeház! :) Íme összerakva a járókával, közvetlenül a beköltözés után így fest a dolog:
(halkan megjegyzem, hogy nagyon büszke vagyok az alkotásra. )
Ebben a házikóban alszanak, hárman bőven elférnek.... Egy nagy kalitka van burkolva, hozzá aplikálva a már pár napja elmesélt járókerethez. Nagyon élvezik a jércék, és Kakaska is büszke udvarára...! :)
Árnyat adó nyírfa....
....amott a tök érleli hatalmas terméseit.
Itt pedig Bütyök incselkedik, ismerkedik... :-)
... és ez a másik oldala :
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 16:44 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
2008-08-14
Úgy látszik mostanában
mindig időjárás jelentéssel kezdem az írást.
Van is rá okom, hiszen jelenleg hűvösebb van a szobában
(25fok) mint a kertben, ahol még most is 30 fok van. Délben
35 volt!, és állítólag holnap melegebb
lesz. Imént jöttem be, mert Bütyök esti
futkározása azért elmaradhatatlan, és
közreműködést is elvár a játékhoz.
Legfőbb sportja az apportírozás, és ez ugyebár
ember nélkül nehézkes. :) Nagyokat rohangál
a labdával, vagy egy műanyag flakonnal, esetleg egy
fadarabbal. Aztán amikor megunja, jöhet a vacsora. No ezt
ropogtatja most.
A flakonról (is) jut eszemben és
látható füstről, hogy alig van nap, hogy valaki
ne tüzelne. Tegnap a hátsó szomszéd száraz
gazt, ma pedig egy távolabbi ember a szemetet tüzeli
ebben a percekben is, és elviselhetetlen büdös égett
műanyag szag terjeng a levegőben. Tegnap beszéltem a helyi
Jegyzővel, aki felvilágosított, hogy jelenleg abszolút
tűzgyújtási tilalom van, és egyébként
sem szabadna csak reggel 8-tól délután 4-ig
tüzelni a településen. Kért, hogy jelentsem
az ettől eltérő tüzelőket, és utólag is
eljárást lehet ellenük folytatni. Mert ugye ha
nyáron nappal tüzel valaki, akkor kijönnek az
önkormányzattól, és szólnak neki, de
ezek a parasztok (talán pont ezt tudva) mindig este, vagy
hajnalban tüzelnek. Na, most én jelentgessem az
embereket? Nem jut eszükbe maguktól, hogy este mindenki
szeretne szellőztetni, kiülni a kertbe az egész napos
hőség után felfrissülni, és nem
felfüstölődni!?! Ennyire ostobák lennének?,
vagy ennyire igénytelenek? Az a helyzet, hogy a választ
visszatartom magamnak, mert lehet, néhányan
megsértődnének. Hiszen tudom (látom a
server-statban), hogy több falubélim is olvassa naplómat.
Csak sajnos pont azok nem, akikről szól, például
a mai morgásom. Ha kérhetek ilyet, (miért ne
kérhetnék a saját oldalamon?) az értelmesebb
olvasóim tolmácsoljanak a többieknek, a
tudatlanoknak, hogy világosodjék már meg az
elméjük!, hiszen, hiszen.... Szóval igen!
Tegnap felszegeltem az előzőleg
lefestett tető-szél-deszkákat a kisházra, így
már külsőleg csupán két apró deszka
hiányzok a házikóból, a tökéletes
kész állapotból. Aztán majd jön a
belső glettelés, festés, burkolás. Talán
tavaszra leszek teljesen kész, ha addig nem üt be valami
anyagi krach. Mert most például a Szergelyből csepeg
valahol a valamilyen olaj. Autószerelő látogatása
van kilátásban. :(
Lelkileg már készülök
a hétfőre, amikor Szüleim illetve Nagyim sírját
készülök meglátogatni. Ilona nap lesz, ez az
Ő napjuk volt mindig. Különben is már napok óta
folyamatosan Édesanyámra gondolok, gyermekkoromra, a
Dunabogdányban töltött csodás évekre.
Mert az ottani házunkon pontosan ugyan ilyen barnára
festettük anyummal az ablakokat, mint amilyenre ezen a héten
festettem a kisház hátsó ablakait. Ez a barna,
feltépte az emlékeket, ugyanakkor jó érzés,
hogy még mindig lehet kapni ennek a festéknek ezt a
színárnyalatát, és én
nézegethetem, merenghetek a múlton. A jövőn úgy
sem nagyon tudok, mert az senki nem láthatja előre. :)
Ma elkészültek a
laboreredményeim, ahol kedden adtam vért, s mást,
az éves kivizsgálás keretében.
Tökéletesen hibátlan minden. Jó látni,
hogy kimutatható bajom nincsen. Leszámítva a
refluxot, de az nem betegség ugyebár, hanem állapot,
amivel együtt lehet élni. Élek is a lehetőséggel!
:-)
ezeket a dolgokat Zsifu
írta ide, amikor pontosan 20:46 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)