Kerti Zsiráf

A kertészkedő... :-)

   BLOG  |  MÚLT  





2008-09-29

::a gyógyulás útján...

Nagy nap a mai! :)))) Majdnem egy hónap után, ma ismét behajlított lábbal tudok ülni! Hihetetlen nagy lendületet vett a gyógyulásom, mármint a térdemé! Mert, hogy pár napja még mereven, egyenesen tartottam a jobb lábam, és még úgy is gyakran fájt, ha sokat járkáltam (2-3 perc). Tegnap előtt este a meleg vízzel telt kádban már derékszögig sikerült behajlítani, szépen lassan, óvatosan. Aztán utána zsibbadt, bizsergett, húzódott, feldagadt. Tegnap este folytattam a forró vizes kádban tornát, és majdnem teljesen sikerült felhúzni a talpamat, a bal combom közepéig. :-) Vártam, hogy majd ma reggelre megint feldagad, de nem tette. Sőt! Ma alig fájt, pár pillanatig. Hozzáteszem, hogy egész nap tüsténkedtem. Takarítottam a nappaliban, átrendeztem az összes növényt, portalanítottam, átválogattam a ruháimat és kidobtam egy halom százéves nyári inget. Közben mosogattam, és sokat játszottam Bütyökkel. Szedtem egy vödör diót is, és elkezdtem az elszáradt egynyáriak eltakarítását a kertből. Nagyon sokat haladtam, de kell is, mert nyakunkon a közelgő tél, a hétvégén már komoly fagyok is lehetnek. Holnap feltétlenül be kell vinni a kis házba a daturákat, mert tavaly sajnos kicsit elkéstem, és visszafagytak. Idén nem kockáztatok. Órákat töltöttem a nyári orgonák elnyílt virágainak levágásával, és a leander bokrokról a magtokok lecsípésével. Nagyon szép, napos, szélcsendes idő volt, még napoztam is egy fél órát. Bocika a háztetőn süttette magát, Bütyök pedig egész nap a sarkamban téblábolt.:-) Nagyon aranyos kutyus, illetve már komoly kutya! Olyan öblös nagy, mély hangon tud ugatni, hogy az megtévesztően elképesztő! :-)) Szóval most már végre egyenesen, az asztalhoz fordulva tudok ülni, és nagyon élvezem! Ma kipróbáltam az autóba ülést is, és sikerült! Holnap még gyakorlom, hogy majd szerdán végre Szergely vigyen a kontrollra, és ne kelljen a betegszállítóra várnom. Most pedig megyek, beülök a forró vízbe, és tornázok kicsit. Mert tornázni jó! Hollár hollári hó! :)))

ezeket a dolgokat Zsifu írta ide, amikor pontosan 20:49 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)

2008-09-26

::Lakástűz, és egyéb nyalánkságok :

Szerdán levették a gipszet. Kaptam helyette mobil térd rögzítőt, amelyiket alvás előtt levehetek, illetve fürdésnél is (amit én szintén este szoktam művelni). Sokkal könnyebb így az élet!, persze még jobb lenne, ha ez sem lenne. Viszont most, hogy ez van, feldagadt a lábam, pontosabban a térdem. :-( Nem fáj jobban mint eddig, de buci. És nem értem miért, pedig kímélem. És kenegetem izomlazítóval. Azt is doki adta, illetve írta fel. Jó, hogy van egészségpénztári tagságom, azért rengeteget segít, főleg anyagilag. Például a betegszállítások költségét is kifizetik, mert, hogy leszerződtettem a rendelőintézetet velük. Mivel tömeg közlekedni nem tudok, autót vezetni sem, a mentők helyett csak betegszállítást lehet kérni, az viszont pénzbe kerül (alkalmanként 600.- ) és nekem hetente kell menni kontrollra..., enyhén drágálltam a költségeimet, ezért összeszerződtettem a két céget, így nekem kifizetik az útiköltséget is. :-)

Már nincs barack a fákon, ma leszedtem az utolsókat is. Holnap közösen megesszük, Bütyökkel! :-) Napi program, hogy délutánonként közösen barackozunk. Amikor a kerti csaphoz viszek néhányat, Ő azonnal letelepszik mellém, és várja az adagját. Ketten átlag 4-5 barackot eszünk naponta, közel a felét Bütyök! Persze a héját le kell húznom, azt nem szereti, és kimagozom neki, a húsát viszont imádja. :) Előtte és utána pedig nagyokat rohangál valamelyik játékával, vagy a tyúkokat őrzi, vagy Bocicával kergetőzik. Bocica rendszeresen felpofozza, de Ő ezt is játéknak veszi. Jól kijönnek. A minap rám hozta a frászt, mert vérzett a szája, aztán kiderült, hogy fogváltása van, és most potyognak a kölök fogai. Egyet sikerült ellopnom tőle, elraktam emlékbe. :-)

Most tornáztatom a lábamat, néha jól megy, máskor kevésbé. A meleg vízben csücsülést szereti a térdem, olyankor mozgékonyabb, persze csak kb. 40fokig bírom behajlítani. :-( Mikor fogok én legközelebb bringázni???...:-(


Ma hajnalban majdnem leégett a ház. Történt, hogy a fényerőszabályozós hangulatvilágítást kapcsolót valamelyik cicának sikerült bekapcsolnia, és a 300wattos reflektor pillanatok alatt felizzította a rajta tartott kalapomat. Majd kigyulladt, éget mint az a bizonyos Francia épület. Pillanatok alatt megtelt a ház füsttel, a maró szagára ébredtem. Az eredmény az lett, hogy ma egész nap ment a mosógép, gyakorlatilag minden textíliát ki kell mosni a lakásban. Minden tárgyat le kell mosni, de még a konyhaszekrényekben is. Mindet vékonyan beborított a fekete por, a volt kalapom pernyéje. A fal? Fekete. Nem is lehet lemosni. És büdös van még mindig. Egész nap minden ablak, ajtó nyitva volt. Még szerencse, hogy ma jó idő volt. Mostanra már konszolidáltabb a helyzet, de még egy pár napos munkám biztosítva van. Hozzá kell tennem, hogy rendszeresen kihúzom esténként a konnektorból ezt a lámpát (is), csak tegnap este felejtettem el. Ez többé nem fordulhat elő, mert kivágom a kukába. Minden esetre akinek ilyen földön lábbal szabályozható lámpája van, nos, szűrje le a tanulságot, és tanuljon a más, az én káromon! Rosszabb is történhetett volna. :-()

ezeket a dolgokat Zsifu írta ide, amikor pontosan 20:24 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)

2008-09-18

Ma véletlenül találtam egy embert, aki visszaélt a nevemmel. Úgy is lehet mondani, hogy magamnak adta ki magát. Ez már a második, mint olyan eset, az első egy lány volt. Szóltam neki, elnézést kért, elnéztem. :) Remélem a jelen esetben is békés úton megoldódik a problem, minden esetre írtam az úrnak egy finom felkérést. Bízom a józan észben! :-)

Tegnap felbíztatott az orvos, hogy már csak egy hétig kell gipszben lennem, aztán kapok egy mobil rögzítőt. Kapok. Ja persze, felírja receptre, és így kerül majd 3300.- ba.A lényeg, hogy már talán látszik az alagút vége. Viszont most jobban fáj, mint egy hete fájt, alig tudok menni. :-( És a kert is elkeserít, annyira halmozódnak a teendők, beleőrülök, ha kinézek, ha belegondolok, hogy tavaszra sem fogom utolérni magam. Hullik a dió is, és, és és ....... ÁÁÁÁÁÁ!!!! Vásárolni sem tudok, pedig kezd lekopaszodni a kamra. Valószínűleg most egy hétig tésztát fogok enni, mert abból még van bőven. De kéne macska-alom, és Bütyöknek is kaja..., stb. stb. Ráadásul az idő is depresszál. :(((

ezeket a dolgokat Zsifu írta ide, amikor pontosan 15:14 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)

2008-09-14

Tegnap kipróbáltam a kazánt, beindítottam a fűtést. Kell a próba, hogy aztán ne érjen meglepetés. Minden rendben. Mivel napokon belül akár fagyhat is, apránként elkezdem behordani az érzékenyebb növényeket. Most a (helytelenül nevezett majomfa) Crassula, és a díszcsalánok, és a pepinók kéretőztek védett helyre, de ha jön egy fagy, akkor a daturák is veszélyben vannak! Tavaly kicsit elkéstem a behordásukkal, és 75%-ban visszafagytak. Idén nem szeretném őket stresszezni. Pár napja még kánikula volt, most pedig délben is csupán 12fok volt a verandán. Szegény növényeknek igazi megrázkódtatás. A rágcsálóknak is, tucatjával menekülnek a házak felé, a mezőről. Bocica legnagyobb örömére. Annyi egeret fog mostanában, hogy már unja is. Tegnap az ablakpárkányon napozott, amikor az utcán szaladó egérkére figyelt fel, de nem volt kedve utána rohanni. :-) Bekapcsoltam a padláson az ultrahangos rágcsáló riasztót is, bevált, pár éve nincs hívatlan vendég odafent. :)

A mert hidegfront hatására erősebben hasogat minden porcikám. A pár éve műtött arcom, abból eredően aztán az egész fejem..., és a 2hete összeroncsolt térdemből kisugározva az egész lábam sajog. :( De mit van mit tenni? Viselni kell, hiszen ez csak azt bizonyítja, hogy élek. Akinek már nem fáj semmije, az már nem is él, és ettől még nem jobb neki! :-)

ezeket a dolgokat Zsifu írta ide, amikor pontosan 16:38 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)

2008-09-11

::890

Már nem kell 20 percig erőt gyűjtenem, hanem 2 perc alatt beadom magamnak a trombózis gátló injekciót! :) Az igaz, hogy néha tényleg nagyon tud fájni, de csak utána, miután már elpakoltam mindent. Észrevettem, hogy a jobb oldalon fáj, a bal oldalon pedig alig, viszont ott vérzik, amikor kiveszem a tűt. Na mindegy, talán egyszer vége lesz ennek a tortúrának. Ma már elkezdtem kicsit terhelni a lábam, orvosi utasításra. Na nem nagyon, de a csirkéket már nagyon rendbe kellett tenni. Kitakarítottam őket, és kicsit arrébb telepítettem a kertjüket. A barackokat viszont nem tudom összeszedni, közel az összes elrohad sajnos. De inkább gyógyulok, mint sem holmi barackok miatt szenvedjek. Majd teremnek jövőre is! :)

Ma délután kifeküdtem a hintaágyba, élveztem a csendet, a friss szellőben keringő illatokat. Az orosz olíva virágzik, és intenzív illatával már napok óta beburkolja a kertet. Isteni jó illat, higgyétek el! Kisvártatva Bütyök fel kéretőzött az ölembe, majd álmosan elnyújtózott a két lábam között. Ezt észrevette Bocika, és ő is odabújt a karom alá. Jót szunyáltunk! :) Lett volna jó kis alvás is, de a szomszédban elkezdték a szokásos őrjöngést. Most a gyerekek ölték egymást, de szinte szó szerint! Üvegeket hajigáltak egymáshoz, visítozva kergetőztek, és a magyar szókincs összes káromkodása elhangzott, a legmagasabb hangszínben, ami csak elhagyhatja a szájukat. Főleg a nagyobbik lány őrjöngött, szinte szó szerint olyan kifejezéseket használva, mint például tegnap délután az anyjától tanult. Igen, tegnap 4 után Őnagysága tartott bemutatót a környéknek, szép ízes szitkozódásból. Nem lehet elmondni, hogy mi mindent hall itt az ember. Igen, itt, bent a szobában is hallani, pedig nincsenek közel. A mai repertoárból sem maradt ki a, és idézem: „dögölj meg!, rohadj meg!, bazd meg!, kapd be!, kúrva anyád!, szopjál le!,” … és már ez is nekem kellemetlen, hogy elmesélem, de ezt tényleg hallani kell! Illetve nem kellene, de mit tudok tenni? Most szóljak nekik? ??? Annyi mindenért szólhatnék, ez a legkevesebb, hogy ölik egymást. Talán egyszer tényleg történik is valami, és akkor elviszik őket a diliházba, vagy mittudomén..:-) De hogy a gyerekek szó szerint azokat vágják egymáshoz, amit az anyjuktól hallanak, ..... Ti mit tennétek a helyemben? Tűrjek még egy kicsit? Meddig?

Legutóbbi akciójuk az volt, hogy a kerti sütögetőjük kéményét a 2méter magas téglakerítés felett átirányították hozzám, de mivel még ekkor is visszament hozzájuk a füst, tettek rá egy hosszabbítót, és átlógatták a lilaakáccal befuttatott pergolámra, hogy arra ömöljék a forró olajos bűzős füst. Ezért sem szóltam (eddig) pedig nagyon idegesítő. Szerintetek ne bízzak tovább a jó szomszédság reményében, és feladva elveimet beszélgessek el velük kicsit komolyabban? Ezt már mások is javasolták, akik már jártak itt, és látták, hallották a szomszédaim életét, de, de nem szeretném elmérgesíteni a dolgot. Így viszont én viselem egyre nehezebben őket. :( Jajj mit tegyek??? Segítség!!!

ezeket a dolgokat Zsifu írta ide, amikor pontosan 16:41 volt az idõ. Ugye milyen ügyes pasi? :-)
Régebbiek | Végére »